HTML

Pedálfordulat

Élményeim, szubjektív és szélsőséges véleményeim kerékpározásról és minden azzal kapcsolatos dologról.

Friss topikok

  • Keelhaul: A kerekagyról találtam rá a blogodra. Én úgy tudom, hogy lehet, sőt sprinterek szoktak is ilyen u... (2013.07.31. 02:52) Intervall
  • Gabriel_mtb: @Maurice74: Miért kellene az autósokat utálnom? Akkor néha utálnom kellene magamat is. Viszont br... (2011.04.15. 21:45) Miért utálom Szentendrét

Linkblog

2017.07.24. 16:14 Gabriel_mtb

A görömbölyi Stephen L Williams

 Szokás szerint mindent kiszámoltam mindent, pontosan tudtam, hogyan kell beosztanom a péntek délutánomat, hogy szombat hajnalban frissen ébredjek. Péntek estére beesett még egy nem tervezett szerelés, de még így is maradt 6 órám alvásra. Pillanatok alatt elaludtam, majd néhány pillanattal később valamire felébredtem. Néhány óra forgolódás után felkeltem fél órára olvasni, hátha utána el tudok aludni. Segített az olvasás, sikerült valamikor 2-3 óra között elaludnom.

 Hajnali 5 óra környékére volt beállítva a telefonomon az ébresztés. 6:45-kor ébresztett a telefonom, de egy hívással. Valószínűleg fel sem ébredve mentem el a telefonhoz, leállítottam az ébresztés, lehúztam a töltőről, majd visszadőltem az ágyra és a telefont magam mellé helyeztem. Így a reggelimből csak egy bögre tejeskávé lett, az U9-es családtag indulása pedig a szervezők jóindulatán múlt, mert csak nem sokkal a gyerekverseny rajtja előtt előtt tudtunk megérkezni. Útközben felhívtuk a szervezőt, aki megnyugtatott: átvehetjük a rajtszámot fél órával a rajt előtt.

 De ki az a Stephen L Williams? Ugyanis ezt a nevet írta ki a telefonom a beszélgetés végén és a hívásinfóban is így szerepelt. Ilyen név nincs a telefonkönyvemben, mégis megjelenik a hívások előzményeinél!
Az U9-es pályát már nem tudtuk bejárni, de utólag úgy látom, hogy az első helyre nem volt esély és csak annyit tudtam volna hozzátenni a bejárással, hogy a második hely kényelmesen legyen meg.

 Éppen volt időm még reggelizni az átöltözés alatt, s így tudtam menni egy lassú kört a pályán. Nem is ment volna gyorsan. Még visszamentem a kocsihoz enni, mert egy 40-50 perces versenyen mégsem illene eléhezni. Itt sikerült az autó melletti, földből kiálló vasat eltalálnom a térdem alatt. Hurrá, nem a térdemmel! De így is fájt minden tekerés.

 Az előző fordulóhoz hasonlóan itt is mindenkit beszólítottak. Éppen ezért nagyon hamar regisztráltunk, mert állítólag eszerint volt ott a beszólítás. Bár bíztam abban, hogy itt már a bükkszentkereszti eredmények alapján fogják hívni a versenyzőket. Az utolsó (vagy utolsó előtti?) sorba kerültem. Itt már fel is adtam a korábban becélzott 3-4. Helyet. Az első kanyarig lassú felvezetés volt. Ez érthető is, hiszen az apró kavicsok csapágygolyóként gördültek ki a kerekek alól, s ilyen talajon volt egy kb. 145 fokos, meredeken lejtő kanyar. Nem volt olyan ív, ahol ne kellett volna szinte teljesen állóra fékezni a bringát. Ezt követte egy lekaszált dombos mászás, majd rövid pihenő után egy egyenes, de sajnos egynyomos meredek fölfelé. Itt elkövettem azt a hibát, hogy beálltam a sorba, nem próbáltam a nyom mellett előzni, így megragadtam egy 5-6 társaságban. Bár az első egy-két kör nekem mindig a túlélésról szól, lehet, hogy nem is tudtam volna akkor elegendőt előre jutni. A fenti sík szakaszon volt hely előzni, de egyet adtam, egyet kaptam, tehát csak a társaság változott, a pozíció nem. A gyors lejtőn pedig kaptam 5-6 másodpercet, de mivel jellemzően az is egynyomos volt, ritkán vesztettem ott helyezést.
Az erdőből kiérve a szokásos csapágygolyós utcák következtek, és a cél előtt még volt egy emelkedő, majd ezt követte a padlógázos célegyenes.

 A második kör közepére már nyilvánvaló vált, hogy a csoportomból a füves részen még meg tudnak támadni, mert előtte kipihenték magukat és a másik mászást előttem akarják megkezdeni. Nekem pedig az volt a célom, hogy az egynyomos meredeken mégis támadjak és próbáljak pár embert (vissza)előzni, s így a lejtő tetejét - és alját - előttük érem el.

 Arra már semmi esélyem nem volt, hogy a csoport előtt lévőket utolérjem. Ezért mentem a kényelmesnek nem nevezhető anaerob tempómban és bíztam abban, hogy szépen lassan előrébb lépegetek és az utolsó körben még lesz erőm megindulni. Persze fogalmam sem volt, hogy kivel vagyok egy kategóriában.

 A negyedik körben a füves mászás tetején az előttem tekerő váltott néhány szót egy pálya mellett álló emberrel. Őt gyorsan megkérdeztem, hogy az előttem lévő miben indult.
- Nem ismerem, de biztos master 2-es.
 A meredek aljában az illetőnek leesett a lánca, így őt megelőztem, de pár méterrel korábban ketten is elmentek mellettem. Az egyik ismerős volt - már többször kikerültük egymást -, gyorsan utána mentem és megkérdeztem, hogy aki elment, az ugye lekörözött minket.
- Igen.
- Akkor ez az utolsó körünk!
És mentem is tovább, mert így már csak ez az emelkedő maradt nekem támadásra. Megláttam a már régóta üldözött piros Saeco mezt! Ha már utolértem, akkor megkérdeztem, hogy melyik kategóriában érdekelt.
- Biztos valami master.
- De melyik?
- Mit tudom…
- Hány éves vagy?
- 43.
- Akkor Master 2.
Nos, ezen a versenyen nincs Master 1, nincs Master 2, csak Master és egy másik futamban Senior. Alaposan felkészültünk, komolyan vesszük a versenyt... de az biztos volt, hogy egy kategóriában indultunk! Hiába sikerült a mászás, az előzés, mert vagy a lejtőn vagy az azt követő sordrós kanyarokban elém került az a Seaco mez. Fogadni mertem volna, hogy az utolsó kis emelkedő nem lesz elég semmire, de mivel utolsó esélyem volt javítani a helyezésemen, ezért megpróbáltam ott gyors lenni. Talán nem is gyors voltam, csak váratlan, így sikerült az előzés, és ellentámadás nélkül érhettem a célba.

 Az előzetes tervemet nem tudtam valóra váltani. Messze voltam 4. helyezéstől is, csak 6. lettem. Viszont az utolsó előzésmet egy MTB Hungary-s ismerős ellen hajtottam végre. Hiába a profil kép, nem ismertem fel. Csak az eredmények között láttam, hogy ismerős a neve. Talán az utolsó futamra már ismerni fogjuk a mezőnyünket. De remélem, jövőre katagóriánként színes rajtszámot kapunk, mert így láthatjuk, hogy az előttünk haladóval mennyire kell komolyan venni a küzdelmet, a családtagok pedig be tudnák mondani, hogy hanyadik helyen haladunk.

img_20170715_134401.jpg


komment

Címkék: verseny bringa mtb Görömböly Stephen L Williams borsod bajnoka BBMTB


A bejegyzés trackback címe:

https://pedalfordulat.blog.hu/api/trackback/id/tr5112684971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.