HTML

Pedálfordulat

Élményeim, szubjektív és szélsőséges véleményeim kerékpározásról és minden azzal kapcsolatos dologról.

Friss topikok

  • Keelhaul: A kerekagyról találtam rá a blogodra. Én úgy tudom, hogy lehet, sőt sprinterek szoktak is ilyen u... (2013.07.31. 02:52) Intervall
  • Gabriel_mtb: @Maurice74: Miért kellene az autósokat utálnom? Akkor néha utálnom kellene magamat is. Viszont br... (2011.04.15. 21:45) Miért utálom Szentendrét

Linkblog

2018.05.17. 19:15 Gabriel_mtb

A padlóla le

 Nem emlékszem, hogy mikor vártam már ennyire a tél végét. Lehet, hogy a statisztikák szerint enyhe, száraz telünk volt, de bennem úgy maradt meg az idei tél, hogy vagy hóban tekertem haza munka után, vagy riogattak hideggel és csapadékkal, ezért autóban punnyadtam. De hiába próbáltam vigyázni magamra, márciusban leterített az influenza. Amikor padlóra kerül az ember, akkor utána néhány nap alatt látványosan fejlődik és elhiszi, nem is vetette vissza a betegség. 

 Március végén már késznek éreztem magam egy kisebb versenyre. Ez az érzés az első 300 méteren el is múlt. Szerencsére az előző éjszakai esőzéseknek köszönhetően olyan saras lett a pálya, hogy minden kerékfordulatnak komoly költségvonzata volt, ezért a bölcs többséggel együtt én is hamar feladtam a versenyt. Tényleg nem volt értelme leamortizálni a bringát, de száraz pályán sem mentem volna úgy, ahogy elvártam volna magamtól. Persze, ha már ott voltam, felmentem aszfalton a hegyre, de a saras verseny nem hiányzott. Valójában egész télen csak gurulgattam, nem edzettem csak néhány napot és a verseny előtti éjszakán sem tudtam eleget aludni. De szigorúbban véve már a múlt nyáron is csak versenyekre jártam és közben gurulgattam. Semmi edzés, tudatos meg pláne nem. Nyertem egy kis időt a következő megmérettetésig.

tarcalcrop.jpg

Van, amikor azért öröm befutni, mert akkor vége van a szenvedésnek

Ezt az időt azzal töltöttem, hogy naponta elkövettem egy amatőr hibát: Megpróbáltam bepótolni az elmaradt edzéseket. Jelentem: Sikerült! Meg is lett a következménye. Minden elindulásnál, minden minimális emelkedőn, minden apró gyorsításnál azonnal nehézzé váltak a lábaim. Elkezdtem lazábbakat menni. Egy ilyen laza, pontosan 100 km-es montizás közben említettem meg, hogy másnap lesz egy kis verseny. Naná, hogy elmentünk! A verseny emelkedővel kezdődött és alig mozogtak a lábaim. Egy idő után sikerült úgy-ahogy haladnom, hogy végül kb. 15 perccel később értem be, mint elképzeltem. Ez 36 km-en elképesztően nagy különbség! (Viszonyításként: Tavaly 2 perccel mentem rosszabbat a Balaton Maratonon, 50 km-en, mint terveztem. Tehát sokkal jobban szoktam megbecsülni a várható időmet.) Ha nem vagyok túledzett, ha nem tekerek előző nap 100 km-t… tehát kifogás, mentség mindig akad, de lássuk be: Ez a verseny sem sikerült.

monostori.jpg

Hosszabb az alagút és messzebb járok a fénytől

Be volt még tervezve Marcaliban a 10 órás verseny. (Az nem volt betervezve, hogy előző nap egy vastag faág elkapja a lábamat és lecsavar a bringáról. 2-3 hét után is érzem a térdemen a esetet.) Két lehetőségem volt: vegyes-páros vagy 4 fős csapat. Természetesen a kisebb csapatot, azaz a nagyobb kihívást preferáltam. De pár nappal a verseny előtt derült ki, hogy csak én terveztem ezt a felállást. Viszont így sikerült lekésnem a csapatversenyről (nem állt össze a csapat). A versenyt megelőző este írtam a főszervezőnek, hogy az előző két évi szokásnak megfelelően az utolsó pillanatban meg fogok érkezni és benevezek, a legrosszabb esetben egyéniben. Volt néhány sérülésem, ezért ezt a változatot nem igazán kívántam. Abban reménykedtem, hogy akad valaki, aki hasonló helyzetben van mint én, és összeállhatnánk. Éppen Zsiga, a főszervező is “kényszerszólózó” lett, de a javaslatomat már csak a verseny után olvasta... Próbáltam tanulni a két évvel ezelőtti szólózásomból: Akkor az első két órában nagyon megnyomtam, aztán a következő két órában az első helyről a negyedikre csúsztam vissza és mindenem fájt, de leginkább a derekam. Tehát elhatároztam, hogy kényelmesen fogok menni, csak semmi megfeszülés. Éreztem, hogy ez működik. Aztán az első kulacs-cserém a megszokott kb. 1 másodperc helyett úgy 30 másodpercig tartott. Mivel így ketten elmentek mellettem, ketten pedig feljöttek közvetlen mögém, úgy döntöttem egy kis idő múlva, hogy két kör alatt megpróbálok visszaszerezni egy pozíciót, így elveszem a kedvét az egyik engem megelőzőtől és az üldözőim is látni fogják, hogy tudok menni sokkal gyorsabban, csak nem siettem eddig. Sikerült is két, fél-fél perccel gyorsabb kört tekernem. Visszaálltam a nyugis tempóra. Viszont a rajt óta fájt az oldalam, beszorult a levegő. Ezért most nem a derekam, hanem minden belső szervem kezdett egyre elviselhetetlenebbül fájni. Próbáltam nyújtózkodni, még lassabban menni. Úgyis van még 7-8 óra hátra, belefér. A fájdalom nem enyhült, viszont egyik frissítés sem sikerült. Nem azt kaptam, amire gondoltam. Nem egy, hanem 2 körrel később kaptam. A kulacsot a bal kezembe kaptam, amivel nem tudom eltenni. A hideg izo helyett az eldobott kulacsom maradék, langyos izoját kaptam vissza, s minden egyes frissítés legalább 15 másodpercig tartott. Itt éreztem, hogy ez tényleg szóló versenyre sikeredett és nagyon nem ezt terveztem. Megöli a motivációt, ha minden harmadik körben 5-10%-ot eldobok a köridőmből. A fájdalom és az állandó, elvben elkerülhető időveszteség miatt kiszálltam valamivel 2 óra után. Érdekes, hogy a laza első óra ellenére jobb átlagot mentem, mint 2 éve, amikor tényleg nagyon megnyomtam az elejét.

Utolsó reményem a pár nappal későbbi Balaton MTB Maraton volt. Néhány nap (aktív) pihenés a Balatonnál és van remény egy jól sikerült versenyre! Ez a remény akkor foszlott szét, amikor megpróbáltam aludni. Néhány perc után eldöntöttem, hogy a hosszú hétvégémet nem virrasztással fogom tölteni, ezért autóba ültem és visszajöttem Budapestre. Vezetés közben már könnyen ment volna az elalvás. Egyszer küzdöttem eddig ennyire az álom ellen, de akkor 700 km-t vezettem le egy nap alatt…igaz most is kb. ennyit.

Tehát sikerült a Balaton Maratonra úgy érkezni, hogy aznap kellett átvennem a rajtcsomagot, ami mindig tervezhetetlen ideig tart, ezért az egész rajt előtti készülődés a káosz jegyében telt, magamra sem tudtam figyelni. Ennek megfelelően enyhe gyomorgörccsel indultam, ami szerencsére hamar elmúlt. A tömegrajtok mindig a legstresszesebb részei a versenyeknek, hiszen akkor még mindenki erős és egy többszáz fős mezőnyben bármikor mellém kerül olyan valaki, aki a tapasztalatlanságából adódóan balesetet okozhat. Most lazábban fogtam fel ezt a részt. Mivel tudtam, hogy ez sem az én versenyem lesz, próbáltam kiélvezni a rajt után városi helyezkedést. Fernando Alonsonak képzeltem magam, ami mindegy, hogy melyik ívet választja a rajt után, mindig előrébb kerül egy-két pozícióval. A trükk persze az, hogy gyorsan kell feldolgozni az adatokat és aszerint helyezkedni.

Az első emelkedőn elment az egyetlen referencia-sporttársam, akinek a közelében kellett volna maradnom. Éreztem, hogy esélyem sem lesz tartani, ezért rá sem mozdultam. Tavaly jól haladtam, csak a közepén kicsit kiengedtem. Most viszont az elejétől kezdve nem ment a bringa. Amikor már zavaróan lapos volt a hátsó kerekem, megálltam 2 percre pumpálni, majd tekertem tovább. Kezdtem felismerni, hogy már közel lehet a cél, ismét aszfalt váltotta fel az ösvényeket, ezért akit még megfoghatónak véltem, azt üldözőbe vettem. Vége. Ezt végigszenvedtem. Percre pontosan a tavalyi időmet futottam meg és a helyezésem sem változott. Érdekelt, hogy az érzetek, érzések hogyan viszonyulnak a valósághoz. Következett a Strava alapú elemzés: A pálya 99%-ban azonos volt a tavalyival, így össze lehetett hasonlítani, hogy adott időpillanatokban hol tartottam az egyik és a másik évben. Röviden: teljesen azonos módon haladtam a két évben. Tehát fontosak az érzések, de ami mérhető, azt mérni kell!

Ha optimistán akarom nézni ezt a néhány versenyt, akkor a körülményeket és az előzményeket figyelembe véve egészen jól sikerültek. Jobb körülmények között még lehet egy-két jól sikerült versenyem is idén. Írom mindezt úgy, hogy egy hete megint lázas vagy. A fenébe!

to_the_floor.jpg

Engem most nem kell ledobni a padlóla!

fotók, képek:
Tarcal: Vígh Attila (nem eredeti, levágtam a tetjét) 
Monostori erőd: saját
Brian élete

 


komment

Címkék: tokaj monostori erőd maraton marcali tarcal ver Balaton 10 órás MTB


A bejegyzés trackback címe:

https://pedalfordulat.blog.hu/api/trackback/id/tr10013966956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.