HTML

Pedálfordulat

Élményeim, szubjektív és szélsőséges véleményeim kerékpározásról és minden azzal kapcsolatos dologról.

Friss topikok

  • Keelhaul: A kerekagyról találtam rá a blogodra. Én úgy tudom, hogy lehet, sőt sprinterek szoktak is ilyen u... (2013.07.31. 02:52) Intervall
  • Gabriel_mtb: @Maurice74: Miért kellene az autósokat utálnom? Akkor néha utálnom kellene magamat is. Viszont br... (2011.04.15. 21:45) Miért utálom Szentendrét

Linkblog

2018.05.26. 01:16 Gabriel_mtb

Kimaxolt hétvége

 Tavaly előtt, valamilyen megmagyarázhatatlan okból képes voltam 2x250 km-t utazni egy kb. 28 km-es időfutam miatt. Igazából csak most esett le, hogy anno a Békás Kupa időfutamjai mind rövidebbek voltak ennél. Pedig régen a sík egyenkéntire 1 hónapot készültem, a hegyire pedig gyakorlatilag ott volt az egész szezon. Két éve a Velence MTB Maraton helyett választottam a Serényfalváról induló és Aggteleken végződő versenyt. (Pontosabban tavaly választottam a maratont.) Akkor logikusnak tűnt, hogy a serényfalvi nevezés után autóval felmegyek a célhoz, majd onnan visszagurulok bringával. Logikus is lett volna, ha a lefelé és gurulás igaz lett volna. Valójában hullámvasút volt pálya (visszafelé is), így sikerült is lekésnem a rajtidőmet, de mivel más is elszámolta magát, kaptunk későbbi időpontot. Nem volt kellemes átázva várni a pillanatot, amikor ismét tekerhetek 1 órát a szakadó esőben.

 De ez 2 éve volt. Idén beneveztem a Gömör kupára és a velencei maratonra is, és mindkettőre szép, napsütéses időt jósoltak. Változott a pálya is, Aggtelekről kellett indulni, majd 14 km múlva, Zádorfalvánál fordulni. A versenyen külön - de korcsoporti bontás nélkül - értékelik a montival indulókat, de elvárják, hogy ne is legyen átalakítva a bringa.

 Gyakorlatilag semmit sem készületem a versenyre, csak kétnaponta közlekedtem egy keveset, hogy legyek levegőn. Kb. 2 hét után a verseny előtti nap volt az első, amikor nem mutatott hőemelkedést sem a lázmérő… mert nem mértem a lázamat. De pénteken tényleg úgy éreztem magam, mint aki túl van a betegségen.

aggtelek.jpg

Megfelelő helyszín egy ekkora verseny központjának


 Arra számítottam, hogy még köhögni fogok néha a versenyen és attól is tartottam, hogy idő előtt el fog fogyni az erő a lábamból. De az váratlanul ért, hogy ez már az első komolyabb emelkedő előtt megtörtént. Nem eléheztem, gyomorban kivételesen jól voltam. Az izmokból fogyott el a szénhidrát. Nem esett jól a emelkedő, de mivel időfutamon nem lehet pihenni, ezért egyik sík vagy lejtő sem ízlett. Mentális tréning lett a versenyből, mert erős volt a csábítás, hogy feladjam. Szenvedősebbnek éreztem a befutó előtt szakaszt is, mint két éve, s biztos voltam benne, hogy akkor a hidegben nagyon fáztam volna, ha nem nyomom végig, tehát most biztosan lassabban megyek. Pedig valójában eggyel előrébb léptem és legtöbb szegmensen javítottam is.

action_gomor.jpg

Sok jó fénykép készült az időfutamon, a maratonon pedig úgy tudom, hogy egy sem

 

 Ez egy kis verseny, nincsenek nagy díjak sem, de minden pontosan történt, a pálya jó volt, az érem nem tucat és jár némi ennivaló is. (A gulyás sosem volt a kedvencem, de kis versenynél nem reklamálok emiatt.) 

 Másnap Velencén már valóban volt értelme a terepguminak… csak a versenyzésnek nem sok. Már a rajtcsomag átvételénél elment a kedvem az egésztől. Ugyanis nem volt rajtcsomag. Csak egy rajtszám és egy L-es póló. A többi méret elfogyott, mint ahogy a használható kábelkötegelő is. Amit adtak, az a kormányt sem érte át. (Mármint a recés része.) Azonnal Dire Straits Maratonnak neveztem el. (Ugye nem kérdés, hogy melyik dal címe alapján?) 

kkoteg.jpg

Ezt láncba fűzéssel sem lehetett megoldani

 

 Az éjszakai köhögés miatt nem aludtam eleget és nem tudom, hogy egészségesen ki tudtam volna pihenni az előző napi tekerést, de hamar úgy döntöttem a három körös maratonon, hogy az első körben laza tempóban fogok menni. A lényeg, hogy bemelegedjek. Hamar eszembe jutott, hogy nem szeretem azt a pályát. Szegény srác, akiről már rajt után lehetett látni, hogy hamarosan szenvedni fog, az pedig szerintem meg is utálta, miután kétszer is eldőlt... az esése után.

 A második körben kezdtem jól érezni magam. Megszólalt bennem és régen hallott dal: “...elöl a félelem, hátul a fájdalom…” OK, nem hangzik túl vidáman, de bringán szinte mindig valami alt. rock szám szólal meg bennem, tehát ez csak jót jelenthet! A pálya nemszeretem részét is szeretni kezdtem. Mivel az első körben nem is próbáltam gyorsan menni (nem is ment volna, csak kicsinálom magam), ezért nem lassultam be, azonos időt mentem az első két körben. Elkezdtem beérni egy-két magát túlvállalót, és bár fogalmam sem volt, hogy hanyadik helyen járok, abban bízhattam, hogy néhányan még be fognak lassulni előttem. Három frissítő volt egy körben és abból kettő volt olyan helyen, ahol meg szoktak állni a versenyzők. Nekem elég volt egyszer pótolnom a folyadékot. Nekem. Egyedül. Mert nagyon jó ötlet, hogy Gatorade a frissítő. Fel is kaptam volna a palackot, ha valaki nyújtja felém. De ha már megálltam, akkor letekertem és betöltöttem a kulacsba. Lehet, hogy én választottam rossz helyet a tankolásra, de ott csak nézték a szervezők, mit is csinálok. Mentem tovább és volt, akit beértem és megkérdeztem, hogy eléhezett-e.

Nem.

A mozgásod alapján nekem úgy tűnt...

 Utólag persze látom, hogy rosszul is eshet az ilyen, de mivel akkor láttam utoljára, könnyen lehet, hogy igazam volt. Akiket beértem a verseny második felében, többnyire rövidebb távokon indultak vagy fiatalabb korcsoportba tartoztak. Így a jó eredmény elmaradt, de azzal vigasztalódhattam, hogy Master1-ben egészen jó lettem volna. Ez igazából azért fontos, mert jelzi, hogy nem totál utolsóként értem be, tehát voltak még kint a pályán mindhárom távból, sőt még kategória győztes is! De már előttem is bontani kezdték a befutót! Szedték le a szalagokat és a kordont, így bejött elém egy motoros, aki annyira élvezte, hogy egy verseny befutóján mehet át, hogy engem feltartott. Nem, nem múlt ezen semmi, csak elvárom, hogy ne engedjék be a pályára.

 A tavalyi fura tészta itt is gulyás levessé konvertálódott, de szerencsére volt korlátlan mennyiségben édes és sós péksütemény. Az az igazság, hogy nem pocsék a pálya. Nem egy igazi maratonos pálya, de pl. az I Love Balatonnál sokkal jobb. (Fogalmam sincs, hogy létezik-e még az a verseny.) Sok nagy versenyen is csak gulyás levest vagy még annyit sem adnak. Mégis túl sok az apró rossz élmény.

Utólag kiderült, hogy nem gyógyultam meg teljesen. Ma mondták először a munkahelyemen, hogy kezdek embernek kinézni. Majd meglátjuk, mint a mondanak a Szilvásvásat Maraton után!

fotók:
akció fotó: Vígh Attila
többi kép: saját


komment

Címkék: verseny velence mtb időfutam marato gömör kupa


A bejegyzés trackback címe:

https://pedalfordulat.blog.hu/api/trackback/id/tr2414003466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.