Gyerekkoromban nem értettem, miért kívánnak valakinek ilyen rossz dolgokat. Döbbenetes volt, hogy ezt még mosolyogva meg is köszönte az elátkozott. A bringázás viszont elvezetett oda, hogy a jókívánságokat ezzel a szöveggel szereljem le.
.png)
Eredetileg buta babonából kívántak kéz- és lábtörést. A rossz kívánsággal próbálták megóvni a másikat a kimondott szerencsétlenségtől. Minden alapot nélkülöző indirekt logika. Pedig nem is az.
Biciklis karrierem elején kaptam két távol-keleti hacművészetekről szóló könyvet. Az első oldalak a küzdelemhez szükséges ideális tudatállapotról szóltak. Közel azonos képességű felek között ugyanis fejben dől el a küzdelem. Ha az elménk egy szoba, akkor a különböző bútorok és egyéb tárgyak csak kortlátoznak a mozgásban. Egy üres vagy legalább rendezett, tiszta szobában csukott szemmel is biztonságosan közlekedhetünk.
Szinte mindenkinek van ezernyi gondja munkahelyén vagy magánéletében. Mezben és bukósisakban ezeket könnyen be lehet zárni a lakásunkba. Megvárnak. Ezektől (ideiglenesen) megszabadulva lehet egy jót edzeni vagy túrázni. Aki letekert már legalább 10.000-20.000 km-t, annak már biztos volt legalább egy komolyabb balesete. A legtöbb esetben az endomorfinnak köszönhetően sérülten is el lehet jutni még a traumatológiára. Családtagjaink, barátaink nem ismerik a szabadság és a száguldás élményt. Nem tudják milyen érzés egy arasznyi ösvényen kerülgetni három dimenzóban a köveket. El sem tudják képzelni, mekkora élmény megrogyasztani a másikat egy hegyen. Csak a varrásokat és a gipszet látják. Félve engednek el a későbbi tekerésekre és elkövetik a legnagyobb hibát:
- Vigyázz magadra!
Enélkül is vigyázok. Ha egy kanyart 50-nel tudok bevenni, akkor legfeljebb 55-60-nal próbálom meg. Ha nem tudtam még lejönni egy letörésen, akkor megnézem, hogy másnak sikerül-e vagy előbb letolom a gépet. Ha figyelmeztetnek az óvatosságra, akkor a fákon és köveken kívül még ezt a gondolatot is kerülgetnem kell. Megoszlik a koncentráció, kiesek a ritmusból és nagyobb eséllyel fog a kormány beakadni egy felesleges gondolatba. Beszennyezik a tiszta tudatomat.
Valahol ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a jelenben kell élni. Munka közben a munkával, otthon a családdal, sportolás közben pedig a sporttal. A legrosszabb elköszönő szöveg talán így hangzik:
- Legyél óvatos, ahol a múltkor elestél! Ne hajtsd ki magad, mert délután átmegyünk...
Sokkal vidámabban indulok el, ha csak ennyit hallok:
- Kéz- és lábtörést!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.