Pedálfordulat

Évekkel ezelőtt azzal a szándékkal kezdtem el - máshol - blogot írni, mert úgy gondoltam, milyen jól követhető lesz majd, ahogy a műtéteim után visszatérek arra a szintre, ahol abbahagytam a versenyzést.

Egy jól megválasztott versennyel sikerült is szinte azonnal felállnom a dobogóra. Sajnos csak virtuálisan, mert a célvonal után azonnal buktam egy nagyot. Aztán valahogy nem jöttek az eredmények. Nem a km-ek gyűltek a megszokott iramban, hanem kilók. Nem ehhez szoktam a műtéteimet megelőző években. Sosem próbáltam lefogyni, mert néha inkább híznom kellett volna.

Az az igazság, hogy nem is tekertem annyit, mint korábban, ezért sem a mérleg, sem a stopper nem mondta azt, hogy “Jó lesz ez, csak így tovább!”. Elveimmel ellentétesen, elmentem túlsúlyosan néhány versenyre. Gondoltam arra csak jó lesz, hogy felmérjem hol tartok és kitaláljam, merre kell fejlődnöm. Az elv kiváló volt, csak nem működött.
Hiába keztem el egyre többet tekerni és hiába próbáltam végigversenyezni egy egész szezont, a korábbi formámnak a közelébe sem jártam. Kicsit nyugtattam is magam, hogy eltelt majdnem 10 év a csúcsformám óta és már abban a korban vagyok, amikor nem várható el, hogy évről évre megdöntsem a rekordjaimat. Persze az önbecsapás nem működik, mert a régi versenytársak nem lassultak le, inkább gyorsabbak lettek.

Aztán a 2015-ös szezon végén történt egy változás. 2016 tavaszára már a 10 évvel korábbi súlyomon voltam, megfutottam a kedvenc teszt-útvonalamon (Pomáz-Döbögőkő) a második legjobb időmet. Az év első maratonján pedig a párom nem készített befutó képet rólam, mert egy órával korábban érkeztem meg a 107 km-ről, mint jósoltam.

Egy kisebb versenyen sikerült felkapaszkodnom a dobogóra is. Eszembe jutott már korábban is, de a dobogón állva is a 2003-as 24 órás verseny dobogós ünneplése utáni jelenet. A volt feleségemet zavarta, hogy a versenytársammal csak ketten álltunk a dobogón. Úgy érezte, hogy neki is ott lenne a helye, mert ő segített és az eredményeimben az ő közreműködése is benne van. Hiába magyaráztam, hogy a Forma-1-ben is csak a versenyző áll fel a dobogóra, pedig 100-1000 ember munkája kell az ő sikeréhez. De azért sem tudtam megérteni, mert akkoriban évről évre fejlődtem, biztos voltam benne, hogy egyedül is felértem volna aznap a dobogóra.

A mai nappal záruló évem merőben más volt. 2015 őszén mint versenyző, nagyon lent voltam. Vak lennék, ha nem látnám, hogy ha nem változik meg az életem, akkor a versenyzés sem menne a 10 évvel ezelőtti szintem közelében.
A változás neve: Veronika.
Köszönöm!