Pedálfordulat

Két hete beszélgettem egy lánnyal a montis versenyzésről. Rákérdezett, hogy ez az órákon át tartó koncentrálás stresszes-e.

- Az. Viszont ez egy jó stressz.

Lehet jó a stressz? Mitől lehet jó? De az első kérdés, hogy mi is az a stressz. Valahol korunk népbetegségének nevezik. Itt a tarós idegesség, állandó feszültség szininímájaként használták. Ez jellemző, de téves értelmezés. Eredetileg ez egy orvosi szakkifejezés, ami a szervezetnek az ingerekre adott reakcióját jelenti. (Megérne az is egy bejegyzést egy nyelvtani blogon, hogy a köznyelvbe hibásan átkerült kifejezéseket melyik értelemben kell használni ill. mikor kell elengedni az eredeti jelentést.)

Mikor meg akar enni minket a vadállat vagy mi akarjuk megenni őt, akkor az ún. "harcolj vagy menekülj" (fight or flight) állapotba kerülünk. Ezt elsősorban az adrenalinnak köszönhetjük. Megemeli a vérnyomást és a pulzust, felgyorsítja az anyagcserét (a májnak a glikogénbontása növekszik). Szükség is van rá, mert izmok glükózfelhasználása is nő. Gyorsan elégethető energiára van igénye a szervezetnek.

Bekapcsolódik még a játékba az endorfin (endorphin). Blokkolja a fájdalomingerek továbbítását. Közvetve és közvetlenül fájdalomcsillapítóként hat és nem véletlenülo nevezik boldogsághormonnak. Még jó néhány vegyületet meg lehetne említeni, de egy ilyen blogban nem kell Az agyunk fogságában c. könyvvel versengeni. (Esélyem sem lenne.) Így is látható, hogy a 110 százalékos fizikai teljesítményről szól a történet. Egy versenyen jól jön, ha maximum felett tud az ember teljesíteni és közben fájdalmat sem érez. Elfárad, de működik a szer, ezért 2-3 nap múlva már azt nézni, mikor lesz a következő verseny. Pozitív emlékeink lesznek a stressz élményéről.

Ezzel szemben a hétköznapi stressz-helyzetekben nem segít a szervezet reakciója. Nem tud megoldani semmit, ezért próbálkozik tovább. Nő a feszültség, de eredménytelenül.