Pedálfordulat

Rozsdás kockák ismerik az első kifejezést. Számukra csak az a kérdés, miért kerül ez a programozásból már kikopott utasítás egy bringás blogra. Mert én is egy ilyen rozsdás kocka vagyok, a GOTO 10 pedig már beszivárgott a köznyelvbe.

Bő tíz éve, amikor végre tudtam a tudatos edzésnek köszönhetően még annyit fejlődni, hogy karnyújtásnyira kerültek a céljaim, akkor egymást követően volt két térdműtétem, és hogy igazán mókás legyen a dolog, megrágott még egy kutya is. Ezek előtt amikor bringára szálltam, félistennek képzelhettem magam, de emlékszem arra, amikor a műtét után kimentem futni és egy 70 év feletti tata elcsoszogott mellettem. Nem tudtam az ő tempójában bicegni, tehát lecsoszogott az öreg! Na, ez a GOTO 10. Amikor bárhol is tart az ember az életében, majd egyik pillanatról a másikra visszakerül valamilyen szempontból az elejére. A járni tanulás pedig igazán az egyik első dolog, amit az ember megtanul. Anno úgy alakult, hogy egymás után háromszor kellett gyógytornára járnom, tehát háromszor tanultam meg újra járni. Akkor úgy voltam ezzel a térd műtéttel, mint a Harcosok klubjában a főszereplő a kanapéval: “...hajlamos azt gondolni, hogy egy életre van egy kanapéja és történjék bármi, a kanapé-gondot letudta.”

A kanapé sem tart örökké. Hiába volt a 2017-es év a magam szintjén nagyon sikeres és hiába volt a komolyabb sérüléseim ellenére egy-két igazán jól sikerült versenyem 2018-ban, nem tudok tovább építkezni. Pedig nyáron úgy éreztem, hogy végre sikerült ismét olyan szintre feljönnöm, hogy egy-két érdekesebb, határon túli versenyre is ellátogassak. Persze nem esélyesként, de kell egy szint, amikor már élvezni tudja az ember a keményebb mászásokat.

Október elején léptem egy rosszat. Megsérültem. Hogy ennek az-e az oka, hogy előtte táncoltam pár órát, ráadásul egy olyan cipőben, amit már egy éve nyugdíjaztam, de mégis felvettem, mert az volt kéznél, nem tudom. Számít? Most nem. Szeretek utána járni a dolgoknak, de ezzel az információval most nem tudok mit kezdeni.

Pár nap bicegés után elmentem az SZTK-ba (Így hívják még?) Készítettek két röntgen felvételt a térdemről, de mivel addigra egészen jól tudtam lépni, úgy éreztem, nem vesznek komolyan. Az a doki is tudta, hogy ezek a felvételek túl sokat nem fognak elárulni, de elvártam volna, hogy azonnal küldjön UH vagy MR vizsgálatra. Elmondtam, hogy volt már 2 műtétem úgy tíz éve, tehát gondolhatta volna, hogy nem vagyok hipochonder. Persze lehet, hogy csak akkor küldhet el további vizsgálatra, ha visszamegyek egy hét múlva, de nem sértődtem volna meg, ha mondjuk megvizsgál...

Tehát papíron meggyógyítottak a fájdalomcsillapítók, valójában pedig bejelentkeztem egy térd-tudorhoz. Avagy Nanni Moretti féle megfogalmazásban: a térdsebészet fejedelméhez. A különbség az, hogy ez a fejedelem már bizonyított nekem is a két térdemen. (Nanni Moretti: Kedves naplóm c. filmjére gondoltam, amit mindenkinek ajánlok, aki nem a szuperhős filmeket tartja a filmművészet csúcsának.)

Fejedelmi árakon azonnal készült néhány újabb kép a térdemről, majd egy rövid vizsgálat után egy diagnózis. Kb. 2 percnyi vizsgálat után született 12 sor az ambuláns lapomra. Tehát volt már egy erős gyanú, amit még igazolni - vagy cáfolni - kellett néhány MR felvétellel.

A hosszú hétvégék, azaz a rövid munkahetek miatt nem mentek ezek a vizsgálatok egyik napról a másikra. Így volt időm pihentetni a térdemet, de bringára is szálltam. Egy héttel a sérülés után felsiettem a Kevély-nyeregbe. Gyűjtöttem a PR-okat... aztán lefelé valami elmozdult, szenvedtem hazáig. Ezt néhány nap alig-járni-tudás követte, majd visszafogottan ment a tekerés és a járás is. Kollégáim azt hitték, hogy meggyógyultam, mert ismét bringával mentem egy-két nap, de felvilágosítottam őket, hogy látszat csal, nem tudok elmenni gyalog a villamosig.  Átéltem én ezt már korábban: Pihentettem a térdemet, majd elkezdtem terhelni. Végül a pihentetés egy-két hetes lett, a terhelés pedig lecsökkent 100 méterre. Tehát tudtam, hogy pihentetéstől nem fognak visszanőni a porcdarabok, de nem is pihenhetek hónapokig.

UH vizsgálaton voltam régebben - a régi térdműtéteim idejében - , viszont csak idén voltam annyit röntgenen, hogy ha egy rövidebb időre megállok, beégetem a csontjaim képét a környezetembe. Viszont az MR eddig kimaradt az életemből. Ideje ezt is kipróbálni!