Pedálfordulat

Céges sörözésen voltam kb. két hete. Igazi party-killer-arc vagyok, mert az ilyen összejövetelek elején közölni szoktam, hogy két dolgot nem iszom: sört és alkoholt. Ebből nem szokott nagy probléma lenni, de a korai távozást mindig a szememre vetik. Így történt legutóbb is. Megvitattuk a témát és amellett érveltem, hogy akkor lehet igazán sikeres egy ilyen akció, ha a kezdeményezés alulról indul. Nem volt teljes az egyetértés, de a következő felvetésemet már teljesen elutasították. Biztos, hogy mindenkit meg akarunk ismerni közelről? Lehet, hogy kiderülnek róla olyan dolgok, melyek akadályozni fogják a későbbiekben a közös munkát! Példát én sem tudtam mondani, de ennek ellenére lehetséges forgatókönyvnek véltem.

 

Múlt hét közepén csörgött a telefonom. Kötél nem volt nálam és árbocrúd sem akadt a közelben, ezért védtelenül hallgattam, ahogy a szirén versenyről kezd dalolni. Hiába fogadtam meg már 10 éve, hogy csapatban nem indulok 24 órás versenyen, most mégis rábólintottam.

 

A miénkhez hasonló csapatfelállással amerikai háborús vígjátékokban lehet találkozni. Azzal a két különbséggel, hogy nekik sokkal jobb beceneveik vannak és a végén mindig ők nyernek. Nekünk jutott egy félig szervező-félig versenyző lány, egy első félidőre szerződött páros (éjfél után el kellett menniük) és egy fél éve tekerő lány. Valamint egy félnótás srác, aki a gyengébb lányok szintjén teljesített és maradtam még én, aki fényévekre van a csúcsformájától és az utóbbi hetekben napi 3-4 órát aludt.

A legerősebb ember az utolsó pillanatban lemondta a szereplést és a "Zs variáns" értelemszerűen nem pótolhatta a hiányát. Nem erről szólt a dal. 

 

Valakit már 10-en éve ismertem, de talán még vele sem tekertem. Valakit csak egyszer ill. háromszor láttam és akadtak olyanok, akikkel most találkoztam először. Úgy is fel lehet fogni, hogy számomra mindenki ismeretlen volt. De sokkal szerencsésebb helyzetben voltunk, mint egy cég csapatépítő tréningre kiparancsolt emberei. Volt egy közös hobbink (a bringázás) és egy közös célunk (a jó helyezés). Sajnos nálunk ez sem volt igaz. Zs variánsról kiderült, hogy nem a saját örömére tekert és még leutazás közben közölte, őt nem érdekli az eredmény. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azt, aki beszervezett, de abban a pillanatban kiszálltam volna. Később közölte (persze más szavakkal), hogy az egoja neki fontosabb a csapatérdeknél.

 

Elkezdődött...

Minden alkalommal úgy mentem el a depó mellett, hogy senki sem várt a csapatomból. Hiába kértem volna egy kulacs vizet, mert volt bennem még két gyors kör, nem volt kinek szólnom. Hiába mondtam utána, hogy mindig legyen egy ember a váltózónában, senki nem volt és senki nem is szólt annak, aki jött volna.

 

Egyszer éppen az egyik kategórián belüli ellenfelünk jött be váltásra és ő mondta, hogy szedjük ki a társunkat, mert halálán van. Ennél jobban meg sem dicsérhette volna! A stopper szerint jól érezte magát, ment még egy kört! Estétől ő lett a szövetségesem. Elhagytuk a csapatsátrat és egy sokkal jobb társaság közelében töltöttük a következő 15 órát. 

 

Megállapítottuk, hogy csak akkor van esélyünk javítani a helyezésünkön, ha az éjszaka mindenkit lelassít, így nem nő a hátrányunk és az utolsó hat órát megpróbálom egyedül teljesíteni.

 

Egy órával pirkadat előtt szóltak, hogy 20 percen belül váltanom kell. Nem így terveztem, de ha az etapom után egy óra alatt felkészülök a hosszú menetre, akkor még semmi sincs veszve. Ha az első kör végén nem merül le a fejlámpám... Ami helyett nem tudtam kérni másikat, mert senki nem volt a depóban. Csak kettő kört kellett mennem sötétben egy kormányra szerelt hangulatvilágítással. A negyedik körben már az erdőben is láttam. De új elemként most már a váltásnál sem várt senki a depóban. 

 

Úgy éreztem magam, mint Yossaian a 22-es csapdájában, mikor rádöbben, hogy neki nem a németek az ellenségei, hanem a felettesi. Ők küldik a halálba, ők akarják megölni. Nekem is a csapattársaim voltak az igazi ellenfeleim. (Akadt kivétel!) Ők követtek el mindent, hogy rosszul szerepeljen a csapat.

 

Mentem tovább, de a következő kör végén sem vártak. Talán mentem egy újabb kört, aztán a tervezett reggelim és egyéb I/O műveletek elvégzésére kigurultam a sátrakhoz. Tudtam, hogy itt szállt el minden esélyünk. (Akkor még nem néztem meg a részeredményeket. Éjszaka nagyon sok kört kaptunk.) Már csak az motivált, hogy tudok-e csapaton belül konstans jó időket futni és sikerül-e csökkenteni a hátrányt, el tudok-e kapni valakit, azaz működött-e volna az elképzelés, ha nem magamat kell váltanom. 

 

Betáraztam a zsebeimbe és úgy indultam el, hogy tudtam, óránként be kell jönnöm vízért.

Zs variáns meglepődött, hogy szokatlan irányból érkeztem a depóba, de nekem már nem volt számára mondanivalóm. A következő körben integetett, hogy ott van. Én vissza integettem és mentem tovább. Egy körrel később szintén integetett és kérdezte, mennyit akarok még menni. Láttam, hogy a félig dolgozó-félig versenyző lány ott vár a bringáján. Úgy döntöttem, hogy ha ott lesz, mikor kiürül a kulacsom, akkor váltunk, ha megunja a várakozást, akkor töltök a kulacsomba és megyek tovább. Megvárt. Egy órával később ismét a pályán voltam, de ismét hiába néztem át a kordonokon.

 

A köreimet a kulacsom számolta. Ő jelezte, hogy ideje kiállnom. Volt még néhány korty az alján, mentem volna még egy körre, mikor ismerős hang kérdezi, hogy mikor kérek cserét.

- Most!

Még ki tudtam fordulni a váltáshoz. Neki senki sem szólt, hogy jöjjön váltani, senki sem szólt neki, hogy senki sincs a depóban.

 

Pihenőidőmben találkoztam ismerősökkel, kérdezték, hogy csapatban versrenyzem-e. Hazugság lett volna azt válaszolni, hogy igen. Nem volt csapat. Nem volt csapatom. Mikor a végén eleredt az eső, akkor már nem láttam értelmét, hogy céltalanul végig nyomjam az utolsó két órát. Begurultam a verseny felénél választott társasághoz, akik az eső elől bepakolták a táskámba a kisebb dolgaimat, a többit pedig a sátruk alá gyűjtötték.

 

Megbántam-e a részvételt? Nem azt kaptam, amire szerződtem. De mikor napfelkelte után minden órában "lecsaptam egy lódarazsat", tudtam, hogy jól számoltunk, 6-8 kört le lehetett volna dolgozni. A legjobb edzés a verseny, hasznos volt a tréning. Óriási élmény volt, mikor egyikük megérezte a veszélyt (Nem tudta, hogy behozhatatlan hátrányban vagyunk velük szemben.) és visszatámadott azon a helyen, ahol normális ember a biztonságra ügyel. Egy hosszú pillanatra felvillant, hogy lezárok előtte, de ha ott egymáshoz érünk, akkor mindketten repülünk.
 

9 éve nem idultam 24 órás versenyen. Megjött hozzá a kedvem. Ismét van lelkesedésem megpróbálni párosban, de egy jó csapatot is szeretnék sikerre vinni.

 

Megismertem embereket. A legtöbbnek örülök, de akadt egy olyan is, amelyik jó példa lesz a bevezetőben említett vitához. Valakit jobb nem megismerni.