Pedálfordulat

Az MRI nagy előnye, hogy - a mai tudásunk szerint - nincs semmilyen káros következménye, bármennyi ilyen vizsgálatot el lehet végezni. Az ilyen egyszerűbb dolgoknál, mint a térd vizsgálata, semmi mást nem kell tenni, mint megszabadulni a fém tárgyainktól, mint a nadrág övétől és a zsebeinkben lévő aprópénztől. Nem kell aggódni, a vizsgálat végén a nagyobb címletektől is megszabadítanak. A nadrágon lévő gombok és apró szegecsek nem számítanak, tehát valójában csak a cipőt kell levenni és az övet.

Két dolgot szoktak megemlíteni az MRI-nél. Az egyik a zaj. Ami szintén két további részre bontható. Az első a fáradhatatlan rock dobos, aki folyamatosan és hiba nélkül üti a dob-cin párosokat. Valójában ez nem más, mint egy óriási légpumpa, azaz a berendezés légkondicionálója. Ez talán inkább annak zavaró, aki ott dolgozik, mert bár nem túl hangos, de folyamatosan hallható.

A másik zaj a berendezés működéséből fakad. Ez inkább különböző harkályok tevékenységére emlékeztetett. Hosszabb-rövidebb, eltérő sebességű kopogó sorozatok követték egymást. Ennek elviselésére kaptam egy fülvédőt, ami annyira jól működött, hogy el is tudtam volna aludni. Persze hallható és zavaró, de mivel úgysem tehetek mást, mint hogy mozdulatlanul fekszem, ezért az alvás vonzó programnak tűnt.

Az alvás ellen az szólt, hogy úgy nem garantálhatom a mozdulatlanságomat, márpedig ebben kb. 20 percben mozdulatlannak kellett lennem. Ezt próbálták azzal is segíteni, hogy a szorosan vizsgált lábam mellé kaptam súlyos párnákat és azt a tanácsot, hogy lazítsam el magam. A korábbi műtéteknek és a balesetek utáni tetanusz injekcióknak köszönhetek egy tudatosabb test kontrollt. De szerencsére elszoktam ettől, így most 10 perc után realizáltam, hogy nem lazítottam el magam teljesen. 10 perc után fáradni kezd a megfeszített izom és tiltakozásul mozdulni szeretne. Nehéz ellazulva koncentrálni, egyszerűbb lett volna eleve teljesen ellazítani az izmaimat.

Kis kitérő után térjünk vissza a másik MRI-vel kapcsolatos dologra! Ez pedig a klausztrofóbia. Mi a félelmetes van abban, hogy fekszem egy csőben? Semmi. Ez egy precíz és robosztus orvosi műszer, nem fog összeroppanni. Ha bármi gondom lenne, akkor megmozdulok és azt észreveszik. Mégis, amikor elkezdett az alattam lévő ágy befelé csúszni a hengerbe, zavaróan szűkké változott az a tér. Mivel a térdemről kellett felvételeket készíteni, ezért a felsőtestem alig volt a csőben. Örültem, hogy nem kerültem beljebb, pedig sosem volt bajom a bezártsággal vagy a szűk terekkel.

A 15-20 perces vizsgálat teljesen eseménytelen. A zaj elviselhető és a ha valóban el tudjuk lazítani az izmainkat, akkor egy kellemes élmény is lehet az MR vizsgálat. Órát nem találtam, ezért az idő múlását nem tudtam érzékelni. Hamar rá lehet döbbenni, hogy nem múlik gyorsabban az idő attól, hogy sürgetni próbáljuk. Mivel itt nincs idő. Nem változik semmi, csak a zajokból észlelhetjük, hogy valami mégis változik, de mérhetetlen ez a változás. Önként vállalt paralízis. Ha nincs idő és nincsen test, akkor szárnyalhat a szellem! Ritkán történik meg, hogy senki sem beszélget hozzánk vagy körülöttünk, senki sem hív fel vagy ír ránk! Tehát kaptam 15 percet, amit magamra, a gondjaimra, gondolataimra fordíthatok és még nem vagyok halálosan fáradt sem, mint esténként.

A kellemes relax után megkaptam a CD-n a felvételeket és a hozzá való alkalmazást, másnap pedig a szöveges értékelést. Utóbbiban gyakorlatilag az állt, hogy láthatóan használom a térdemet, de új sérülésnek nyoma sincs! Halleluja! Ez a hír két napig teljesen egészségessé tett! Aztán elvittem a lemezt a dokihoz, aki pillanatokon belül megtalálta a mérési hibának tűnő fekete részt a képeken, ami igazolta a korábbi diagnózisát. Sokkal jobb volt két napig betegség-tudat nélkül élni! De elkezdtem készülni a műtétre. Azaz kihasználtam az enyhe őszi időt és nagyon kímélő módban felmentem még a közeli hegyekbe tekerni és próbáltam az egyéb dolgaimat is úgy intézni, hogy még járóképesen tudjak intézkedni. Annyira megtanultam óvatosan mozogni, hogy két héten át szinte teljesen egészségesnek éreztem a térdemet. Már arra gondoltam, hogy talán mégsem kell ezt a beavatkozást annyira sürgetni. Egy hónapnyi tétlenség, alibi bringázás után kedvem lett volna futni, táncolni és úgy igazából nekifeszülni hegynek. De nem csak a mozgás hiányzott, hanem vártam egy visszajelzést a testemtől. Szerettem volna érezni azt, hogy minden rendben van… vagy azt, hogy nem lehet halogatni a műtétet. Végül is nem kellett tesztelnem magam, mert egy egyszerű bringás közlekedés megadta a választ: Hiába hiszek abban, hogy majd magától meggyógyul egy porcsérülés, ez csak a látszat. Bármelyik pillanatban kimozdulhat a leszakadt darab és akkor fájdalmassá válik a mozgás.

Aztán telefonáltam és egyeztettük az időpontokat. Ez első körben egy labor vizsgálatot és egy találkozót jelent a gyógytornásszal és az aneszteziológussal. Ezek után következik majd a műtét.

képek:
MR készülék: http://sikerado.hu
MR kép: saját gyűjtés