Pedálfordulat

Előzmények

Valamikor 2-3 évvel ezelőtt láttam egy videot a 4 napos 4 Islands MTB versenyről. Azonnal menni akartam. Ez volt az a video: https://www.youtube.com/watch?v=EL6cWtAUCic

Szóltam is az egyik barátomnak, hogy nevezzünk, de ő lebeszélt róla, hogy merev 26-os bringával vágjak neki. Egyedül pedig nem mehettem, mert a többnapos MTB versenyeken általában két fős csapatokat kell nevezni.

A lebeszélő megbeszélés után, a tavaszi szünetben leutaztam a családdal, hogy megnézzem magamnak ezt a Krk szigetet. Nem néztem sem a pálya útvonalát, sem a verseny időpontját, de sikerült pár nappal a verseny előtt rátévednem a már kijelöl útra. Éppen az egyik olyan szakaszra, amelyik a fenti videoban is szerepelt. Megértettem, hogy miért nem javasolta a haverom a 26-os bringával való nevezést, de nem húztam ki a bakancslistámról a versenyt. (Az versenyzők 0.7%-a indul 26-os bringával!)

Aztán tavaly sikerült meggyőznöm egy másik bringás cimborámat, hogy vágjunk neki ennek a kihívásnak. Az elmúlt 2 évben ismét csúcsformában voltam, a versenyeken egymást üldöztük, tehát jó ötletnek tűnt, hogy most is együtt próbáljuk meg ezt. Viszont amikor el kellett volna kezdeni a felkészülést, akkor megreccsent a térdem, így edzés helyett leginkább műtéttel és gyógytornával készültem a versenyre. Januárban műtét, februárban bringázgattam, márciusban pedig már majdnem edzésnek nevezhető tekeréseim is voltak. Hirtelen azt vettük észre, hogy fél éve neveztünk és a hét végén már indulnunk kell Horvátországba. Itt kezdődtek el a bonyodalmak.

A mezünk nem készült el a kitűzött időpontra, de szerencsére pár nap tartalékunk volt, így meg tudtuk beszélni, hogy ennyi csúszás nem gond. Utolsó napon, azaz pénteken megérkeztek a mezek. Aznap délután írt a társam, hogy széthullott a váltókarja, de dolgozik az ügyön. Miután az összes bolt bezárt, jött az üzenet, hogy nem sikerült összerakniuk a boltban sem. Próbáltam a másnapi útvonalunkba eső ismerős bringás üzleteket elérni, de 22 óra körül én is lekapcsolnám a bolt mobilját. Végül az a srác mentett meg, akivel 2 éve mentem volna. Egy szóval nem említettem, hogy a 4 Islands-ra megyünk, de “Jó versenyzést!” kívánt, amikor éjszaka elmentem a váltókarokért. Nem volt nehéz kisakkoznia, 20 éve ismer. Marcit megnyugtattam, hogy lesz mivel váltania. Az éjszakai alkatrész beszerzés miatt viszont megcsúsztunk az aznapi teendőinkkel, ezért a hajnali indulás helyett inkább az alvásra szavaztunk.

A késői indulás késői érkezést eredményezett, ezért a szombati bringázásra esélyünk sem volt. Másnap pedig volt időnk a váltókart felszerelni, hiszen úgyis meg akartuk várni, hogy elálljon az eső.

Pályabejárás

A Prolog pályája közvetlenül a szállásunk alatt ment el, így adta magát, hogy azonnal ezt az útvonalat járjuk be. Eredetileg 43-53 percet kalkuláltam erre a bevezető szakaszra. Másfél óra alatt sikerült körbe érnünk. Az történt, amire számítottam: se fel, se le nem ment jól a bringázás. Gyakorlatilag minden komolyabb emelkedőn és lejtőn toltam a gépet. Az egyik szakaszon jöttek velünk szemben bringások és figyelmeztettek, hogy nem lehet tovább menni, mert le van zárva az út. Megköszöntük az infót, vártunk, majd mentünk tovább. Addig már kb. 10 másik lezárt kapun voltunk túl. Ezek a kapuk elsősorban azért vannak, hogy a birkák ne kóboroljanak el, tehát nem gond, ha bemegy az ember, csak zárja be maga után az ajtót. A kapuk miatt úgy számoltunk, hogy két nap múlva 1:00 - 1:15 körüli időt fogunk menni.

Másnap megnéztük az első nap, azaz a Stage 1 pálya elejét, ami 400 méter folyamatos mászással indít. Ennek első felében aszfalton kell menni, majd következik egy köves mászás, ami felvisz a Hold-fennsíknak nevezett részre. Itt megálltunk fényképezni és mondtam, hogy kb. ez várható tőlem a versenyen is, ennyit tudok most. Majdnem egy perccel mentem jobbat ezen a fél órás szakaszon, mint 2 éve, de ez a javulás a nagyobb kerekű bringának volt köszönhető. Viszont jól láthatóan Marci is megizzadt, ezért úgy tűnt, hogy felfelé nem fogok leszakadni a következő napokban.

Egy tennivalónk akadt még: Átvenni rajtcsomagot és rajtszámokat.

Prolog

Reggelre megérkezett az e-mail a rajtidőnkkel. Reggeli után néztük és bíztattuk a szállásunk előtt eltekerő versenyzőket. Valamint próbáltuk kitalálni a megfelelő öltözetet. Végül bevállaltuk a rövid-rövid párost (egy vékony karmelegítővel). Elindultunk a szállástól és sikerült 3 métert megtenni. Mindent megnéztük előző este a bringákon, csak az első váltóba beszáradó sárról feledkeztünk meg… 5 perccel később már tényleg úton voltunk. A rajthoz már hosszú sor állt, ezért nem lehetett megfelelően bemelegíteni.

Elrajtoltunk a pódiumról.. Az első 700 méter megtételéhez 4 percre volt szükség. A tengerparti kavicsban alig haladt a bringa, lassításra pedig azonnal meg is állt. Bejárásnál ezt a szakaszt aszfalton tettük meg, tehát már most vesztettünk 3 percet a tervezett időnkhöz képest. Aztán beszippantott a verseny és a korábban kitekerhetetlen emelkedők többségén fel tudtam menni és lefelé is sokkal többet vállaltam, mint a bejáráson. Kb. 3 percet buktunk miattam a lejtőkön, de így is 53 percet mentünk, ami két napja még elérhetetlen időnek tűnt. Viszont ez is csak a C, azaz az utolsó blokkba kvalifikált minket.

Aznap az igazán komoly izgalmat a teraszra - felengedni - kitett húsra lecsapó sirályok jelentették. Sikerült időben meghallani a szárnycsapásukat, így maradt nekünk is vacsoránkból.

Stage 1 - Krk
Ready to Rock?

A versenyközpont és az időjárás változatlan volt, de déltől esőt jósoltak. Mindig nehezemre esik az első emelkedő, de a “C csoportos világbajnokságban” voltak nálunk sokkal gyengébbek, ezért az aszfaltos szakaszon előre kellett törni, mert terepen sokáig nem volt lehetőség előzni. Elszakadtunk egymástól, de a szerpentinek fordulóiban kerestük egymást és “allez richard”-dal bíztattuk a másikat. És a közelben lévő Richardokat. Sokáig minden rendben ment, aztán megkaptuk a választ a korábban magunknak feltett kérdésre:

Hogyan lehet erre a köves terepre itthon felkészülni?

Sehogy.

Kilométereken át olyan köves lejtők és emelkedők voltak, amiből egy-egy Top Maraton futamon talán 50 métert lehet találni. Azt sem összefüggően. Ott le is lehet szállni, hiszen összesen 1-2 percet lehet ezzel veszíteni. Itt viszont folyamatosan voltak ilyen szakaszok. Egy-egy ilyen szakasz után fájt a talpam és a felsőtestem, fejben pedig szintén elfáradtam. Amikor jött velünk szemben a mentőautó, akkor sejteni lehetett, hogy melyik szakaszokhoz igyekezhetnek. Itt nem lehetett jól esni. A pálya nagyon sok esetben kőfalak között vezetett, de a talaj is köves volt.

Délben pedig megjött az eső. Körülöttünk elkezdtek beöltözni, Marci is felvett egy réteget. Nálam nem volt plusz ruha, ezért mentem tovább egyedül, hogy ne fázzak. Később mégis kellett 20 percet állnom a 11 °C-ban, mert Marcinak gondjai akadtak a kerekével. Kimerültségemet jellemzi, hogy amikor egy rövid szakaszon aszfalton mentünk, az első kanyart nem tudtam bevenni, majd Krk felé egy igazi erdei, egynyomost ösvényen mentünk le, de elfelejtettem kioldani a villámat. De még így is nagyon stabil volt a saras ösvényen a 29-es bringa. Három órát tekertünk esőben, 11 C°-ban.

Az átfázás miatt este a zuhanyzás után a törölközőt helyenként sajtreszelőnek éreztem.

Stage 2 - Rab
Are you the guys on the beach that hate everything?

(Ezzel a bevezetővel kezdődik az 1991-es albumon az Ugly Kid Joe slágere, az Everything about You, aminek az első két sora:
“I, hate the rain and sunny weather, 
And I, hate the beach and mountains too ”.
https://www.youtube.com/watch?v=byEGjLU2egA
Ha elkap a versenyzés, akkor valamilyen dal megszólal a fejemben. Ezen a napon ez volt az első.)

Ezen a napon kezdett érdekessé válni, hogy No Accommodation nevezésünk volt. Ha van Hotel és Boat Accommodation-e a versenyzőnek, akkor nem kell semmilyen logisztikával törődnie. Így viszont nekünk kellett a szigetek közötti utazást megoldani. Volt olyan elképzelésünk, hogy a kikötőben hagyjuk az autót és csak bringákkal megyünk át, de visszafelé az utolsó komp elérése eléggé bizonytalannak tűnt, ezért célszerűbb volt autóval áthajózni, hogy később a sziget másik végében lévő gyakran és sokáig járó 20 perces komppal vissza tudjunk térni a szárazföldre, majd onnan a hídon át Krk szigetre.

Mindent pontosan kiszámoltunk, este majdnem mindent bepakoltunk a kocsiba, aztán reggel elindultunk. 10 perccel később a tervezett időnél. Akkor jöjjön a B variáns! A 85 perces kompozás helyett legyen a 20 perces hajóút és a 130 km vezetés! 10-15 perc után kiderült, hogy azt a messzi kompot sem érnék el időben, ezért mégis megpróbáltuk a közelebbi kompot elcsípni. A kikötőig tartó táv megmaradt, második felén sikerült a 10 perces késést 5 percesre faragni, de szerencsére a komp is később indult, így éppen elértük. Pedig az esős időben már mindketten megbékéltünk azzal, hogy kihagyjuk ezt a szakaszt.

A túlparton kisütött a nap. Úgy tűnt, minden jól alakul. Leszámítva, hogy Marci Bryton 310-ese beázott, az én 330-asom pedig lemerült. De hiába töltöttem egy órán át, a beázástól nem működött ez sem.

Természetesen most is mezőny végére álltunk be, de el is határoztuk, hogy ezen változtatni fogunk és a blokkunk elejéről fogunk indulni legközelebb. Nyoma sem volt a másik szigeten tapasztalt köves szakaszoknak. 15 km után viszont ragadós sár fogta meg a bicikliket. Az a fajta, mikor már tolni sem lehet. Úgy 15 perc szenvedés után kicsit megtisztítottuk a bringákat, majd felültünk rá. Marci még figyelmeztetett is:

- Ne válts egy ideig, mert tudod, ilyenkor szokott letörni a váltó!

5 másodperccel később pedig magyar káromkodást hallottam a hátam mögül.

Váltott és kettétört a váltója.
Ez egy új váltó volt, de lássuk be: új ez még mindig!

Csak annyit tehettünk, hogy megkérdeztük az első szervezőtől, hogy merre jutunk vissza a versenyközpontba. Egyedül semmi értelme nem lett volna mennem, mert csak a csapat eredmény számít, tehát úgysem lett volna eredményünk erről a napról, ha én célba érek. Útba igazítottak, de figyelmeztettek, hogy azon az úton hamarosan jönni fog az élmezőny. Időben lejutottunk a megfelelő pontra, ahol szervezték a furgon, ami visszavisz minket a célba. Az eső ismét szakadni kezdett, de mondtuk, hogy nem sietünk, mert ha már így alakult, akkor megvárjuk a magyar top versenyzőt, hogy szurkolhassunk neki. Az előző szakasz után ugyanis láttuk Burucki Szilárdot, így nem hagyhattuk ki ezt a lehetőséget. Az “allez Szilárd” és a “Hajrá Magyarország” megtette a hatását, 20 év montizás után láttuk Szilárdot mosolyogni!

Aztán beszállítottak minket a célba, ahol Marci rögtön vett is egy hátsó váltót és elkezdte felszerelni. A cél és a rajt a város két különböző oldalán volt, ezért elgurultam megkeresni a kocsit és átmentem vele a célhoz, hogy a már használhatóvá varázsolt másik bringát is betegyük. Közben kiderül, hogy elhajlott a váltófül, aminek kiegyenesítését a verseny hivatalos szervizére bíztuk.

Én addig magamba tettem a meg nem érdemelt ebédemet. Tésztára és halra nem lehet nemet mondani! Előző nap talán tintahal volt, a 13 km-es prolog után pedig bolognai. De a legtöbb esetben lehetett választani 2-3 fajta feltét vagy ennivaló közül. Mennyivel jobb ez, mint a hazai maratonokon a gulyásleves!
A szerelők viszont eltörték a váltófület és Horvátországban ismeretlen a Kellys, ezért a verseny további szakaszára adtak egy másik bringát. Az 1x12-es Sram-mal szerelt Giant Anthem egy visszautasíthatatlan ajánlat volt.
A szakaszt, így az összetett eredményt is elbuktuk, de lett bringa a következő napokra és még a visszafelé vivő utolsó kompot is elértük.

Stage 3 - Cres
Egy zsebkendőnyi sziget

Tanulva az előző napból, most időben indultunk és 10 perccel a komp indulása előtt már megvettük a jegyet. Nyugodtan ültünk a kocsiban, a sor végén. Előttünk több csapatbusz is állt, tehát jó helyen vagyunk. Aztán azt vettük észre, hogy ezekből a furgonokból kiszedik a bringákat és elkezdenek gyalog felszállni a kompra.

 - Itt valami nem OK!

Reagálni kellett. Marci kiugrott a kocsiból, előre kocogott a legközelebbi csapatbuszhoz, majd jóval gyorsabban visszatért. Vagyis nem vissza a kocsihoz, hanem mellé, hogy megbontsa a terlőbójákat számomra. Kifordultam a sorból és teljes gázzal előre, azaz a komp felé! A kikötő személyzete próbálta utanam állni. A kompig nem is jutottam el, de jóval közelebb kerültünk hozzá! Minden méter számított! Kihajigáltuk a két vázszettet és a négy kereket. Marci kidobta a két csomagját, én pedig felkaptam magamra azt a bringás cipőt, amivel tudok rövid távon vezetni. Marci futott a bringa-darabokkal a kompra és pedig próbáltam leparkolni valahol az autót. Parkoló a kikötő másik végében volt, a kocsira vásárolt, drágább jeggyel pedig nem engedtek gyalogosként, bringával felszállni, ezért Marcnak is át kellett rohanni a kikötőn és újabb jegyeket kellett vennie. Így is ő végzett hamarabb. A hajót már indítani akarták. Matrózék az ordították, hogy nem várnak meg, mert a hajónak el kell indulnia, Marci pedig a felhajtható rámpán állva azt ordította, hogy ez a hajó addig nem indul el, ameddig a társa fel nem száll rá! Van az állapot, amikor 10 ember sem mer megközelíteni egyet. Gyógytornán eddig csak néhány métert futottam, most sikerült bringás cipőben ennek a többszörösét teljesítenem. Legalább megtudtam, hogy már tényleg tudok futni! Nem voltunk nyugodtak. A kompon gyorsan betettük a kerekeket, majd felmentem a mosdóba. Visszafelé a fedélzeten elém ugrott egy német turista. Próbáltam kikerüni, de egy pad szélébe vágtam a műtött térdemet, ezért felordítottam és le is rogytam a padra.

- Merre van a restaurant?
- Tűnj el!
- Merre van a restaurant?
- Hagy békén!
- De merre van a restaurant?
- Tűnj el!

Az ilyen csak a testbeszédből ért: Felálltam és kissé félrelökve visszamentem a brináginkhoz.

A Bryton óráink magukhoz tértek, ezért Marci megpróbálta visszaszerezni a konzolját és egyéb tartozékait az előző napon leadott, becserélt bringájáról, addig én leadtam a csomagomat a szervezőknek. Mindegyik szakaszon volt csomagszállítás, a csomagok beazonosítására pedig a rajtcsomagban lévő matricát kellett használni. Egészen könnyedén sikerült leadni az azonosító nélküli csomagokat. Mivel nagyon kapkodni kellett, ezért semmi meleg ruha nem volt a hátizsákomban. Azok az autóban vártak rám.

Hiába határoztuk el, hogy a blokkunk elejéről indulunk, várt ránk még egy kis szerelés, így ismét a legvégéről indultunk. Megint a kompról rajtoltunk és megint azonnal egy emelkedővel kezdtünk. Meglepő, hogy mennyire megtorpant a mezőnyünk. Azt néztük, hogy páran talán le is fognak szállni, nem tudják kitekerni! Itt még kimondatlanul, de taktikát váltottunk. Az emeledőkön szabad kezet, ill. lábat kaptam, hiszen a DH részeken úgy is én vagyok a lassabb. A hosszú, állóképességi emelkedők viszont nekem jobban feküdtek. Az 1x12-es fullyval viszont Marci megtáltosodott. A hirtelen fel-le részeken látványosan könnyedén ment! Egyetlen olyan le-fel volt, ahol hirtelen 40-50-re lehetett gyorsulni, majd lendületből támadni a nagyon köves emelkedőt. Itt többen elhullottak, mert a tubeless sem bír mindent, ész nélkül nem lehet odacsapni azt sem.

Az etap első felében volt vörös talajú ligetes rész, köves dózer-DH a tengerig és természetesen rázatós köves DH is. Többször elmentünk egy katari páros mellett is. Egy szót sem tudok arabusul, de biztos vagyok benne, hogy szidta a köveket, az emelkedőt és a szelet. Ezen a szakaszon 4-11 °C volt és közben folyamatosan fújt a viharos szél. Amikor könnyedebb lett a terep, mindenki azonnal kifújta az orrát. Ezt a napot már nem vállaltam be rövid felsőben, A mez alá bekerült egy réteg aláöltözet és vastagabb láb- és karmelegítőket is felvettem. A karmelegítőt előszor feltűrtem, majd levettem… aztán ismét fel.

42 km után lementünk a tengerpartig, ahol ismét esett egy kevés eső. Marcinak itt volt a mélypont. Ahogy megmásztuk az aszfaltos emelkedőt és betértünk terepre, ő magához tért, de eljött az én mélypontom. A kopott stopli miatt gyakran kioldott a pedálom. A frissítő után viszont mindkettem magunkhoz tértünk és minden előttünk lévő bringást zsákmányállatnak láttunk. Nem számított, hogy sík, lejtő vagy emelkedő! Mentünk és vadásztunk! (“Én adom a nyuszikat, te adod a vadászt…”) A táj is gyönyörű volt, tehát benne voltunk a flow-ban!

A célban megszereztük a csomagjainkat, a wc-ben túléltük a 10 fokos viharos szelet, majd visszaszállíttattuk magunkat a rajthoz, a kikötőbe. A fel nem használt jegyünket sikerült visszaváltani. Este ki sem vettük a bringákat a kocsiból átnézni, hiszen másnap a 7:15-ös kompot kell elérnünk, így viszont lesz időnk a rajt előtt bütykölni.

Stage 4 - Lošinj
És ennyi!

Egyre jobbak lettünk komp-elérésben. Miénk lett a pole pozíció a hajón. A korai indulás azzal járt, hogy bőven 6:00 előtt kellett kelnünk. Nem emlékszem pontosan, de valamikor 5:15 - 5:30 körül ébredtem. Jól jelzi a kimerültségünket, hogy Marci a kocsiból felismerte azt a részt, ahol előző nap versenyeztünk. A gond csak az, hogy Cres-t átaludta és Lošinj szigeten ébredt fel, ahol még nem jártunk. Legalább nem látta, hogy Cres közepén csak 6 °C volt.

Mali Lošinj-ban egy rendőr elmondta, hogy itt csak fizetős parkolás van. Megköszöntük és visszamentünk az ingyenes részhez. Nem akart átverni, csak neki a másfél km már messzinek tűnt bringával. Leparkoltunk, felvettünk magunkra minden ruhát és összeraktuk a bringákat. Aztán visszaültünk a kocsiba, mert a 8 fokban még mindig megfagytunk. Volt időnk bőven. Ettünk és vártuk a tavaszt. Amikor ki kellett már szállnunk, az időjárás is barátságosabb lett. Igazi mediterrán hangulatú kikötőben volt a versernyközpont. Csábított a környezet, hogy bepótoljuk az elmulasztott reggeli kávénkat.

Pár perccel a rajt előtt hirtelen ismét melegebb lett, sokan ledobtak egy réteg ruhát. Az eső sem esett, a Nap is sütött, végre olyan idő volt, amilyet egy hete vártunk! Most sem furakodtunk előre, ezért ahogy elhagyta a mezőny a tengerpartot, az első emelkedőn torlódás alakult ki, a kőfalakból álló labirintusban pedig néha egy percig is álltunk. A korábbi szakaszokon előfordult, hogy lenéztem az órámra, mert úgy éreztem, hogy már 15-25 km-t megtettünk, de jó esetben 5 km-t mutatott a műszer. Ezen a napon viszont 1 km-re számítottam, de már 5 felett járunk! Repültek a km-ek! Két komolyabb emelkedő volt ezen utolsó szakaszon, de a leírás alapján ezek egyike a legdurvább emelkedő az egész versenyen! Nem hazudtak. 10 km-en át ment az altatás a tengerparti betonon, majd egy könnyebb emelkedő következett, aztán egy kőtengeres DH. Végül pedig a beígért nagy mászás, ami részben nagy tolássá változott. A katari páros mindent bevetett: Egyikük bringáján szólt a disco zene. Kicsit kontraproduktív volt a dolog, mert engem ez arra sarkallt, hogy gyorsan elhagyjam őket.

Amilyen lazán indult ez a könnyűnek tűnő 40 km, olyan nehezen akart véget érni. Fejben annyira elfáradtam, hogy elnéztem az egyik kanyart és mentem tovább. Normális esetben nem vezetnek pályát olyan helyen, ahol 40 centis kőteraszokon kell lemenni, de itt ezt el tudtam képzelni, ezért csak akkor fordultam meg, amikor egy ideje senki sem előzött meg, pedig toltam a bringát. Mászhattam vissza. Később több eltévedőt is láttam, pedig a jelzésekkel nem volt gond. Mások is elfáradtak fejben. Az utolsó 4-5 km-t megpörgettük most is, de inkább már csak a lelkesedés, a versenyszellem vitt minket, mint a lábunk.

Megkaptuk a befutó érmet. Sokkal nagyobb célunk nem is volt ennél, mert egyikünk sem tudott készülni normálisan a versenyre. Egy szakaszt nem teljesítettünk, ezt csorbát pedig ki kell köszörülnünk jövőre!

A környezet, a mediterrán hangulat össze sem vethető a haza versenyekkel. De a terep nehézsége sem. Gyakorlatilag négy nap alaltt letoltuk a Top Maraton középtávot, de a köves terep miatt ez sokkal fárasztott volt annál. Szinte végig olyan idő volt, amilyennél egy haza versenyen nem indulok el, de itt nem volt választásunk, azért jöttünk, hogy minden nap rajthoz álljunk.