HTML

Pedálfordulat

Élményeim, szubjektív és szélsőséges véleményeim kerékpározásról és minden azzal kapcsolatos dologról.

Friss topikok

  • Keelhaul: A kerekagyról találtam rá a blogodra. Én úgy tudom, hogy lehet, sőt sprinterek szoktak is ilyen u... (2013.07.31. 02:52) Intervall
  • Gabriel_mtb: @Maurice74: Miért kellene az autósokat utálnom? Akkor néha utálnom kellene magamat is. Viszont br... (2011.04.15. 21:45) Miért utálom Szentendrét

Linkblog

2017.06.10. 23:25 Gabriel_mtb

Játékosedző

 Sokáig furcsa viszonyom volt a CrossKovácsival. Ez még abból az időből származik, amikor XC-t CC-nek neveztük és Nagykovácsiban ilyen versenyeket rendeztek. Persze volt DH, terepfutás és még ki tudja mi minden. A rendezésről a 90-es években is csupa jókat mondtak, ezért többször is elhatároztam, hogy indulni fogok a versenyen.

 Többször kitekertem pályabejárásra, de a nevezésig valamiért sosem jutottam el. Ennyi év távlatából már nem is emlékszem, hogy milyen okaim voltak a távolmaradásra. Aztán a CrossKovácsiból maraton lett, s ez sokkal jobban fekszik nekem, mint az XC, mégsem változott a helyzet. Inkább pihenni vagy edzeni akartam két, számomra fontosabb verseny között. Aztán pedig jött az évekig tartó kényszerpihenő.

 Végül egy véletlennek köszönhetően megtört az átok! Egyik ismerősöm kerti sütögetésre hívott, hiszen csodálatosan napfényes nyári időt, 30+°C fokot mondtak az időjósok. Gyorsan ki kellett találnom valami jó okot, hogy bringázhassak az egész napos semmittevés helyett. Rávágtam, hogy most már újra versenyzek és sajnos a következő hétvégén éppen versenyem lesz. Este rákerestem és már tudtam, hogy a CrossKovácsi ez a verseny. Mivel évek óta nem indultam maratonon, nem is készültem erre a versenyre, ezért nem voltam túl lelkes a nagy visszatérés reggelén, Olyannyira nem, hogy kb. 1 órával a rajt előtt döntöttem el, hogy indulok.

 Elindultam. Úgy 20 km távolságból bringával. Tehát lenyomtam egy 1 órás időfutamot, hogy utolsó pillanatban nevezhessek. A verseny ennek megfelelően pocsékul sikerült.

img_20170610_133455.jpg

 A rajt kialakítása egyértelműen a legjobb a hazai mezőnyben, a kövek ill. kiálló facsonkok jelzése elsőosztályú, csak a pálya nem a kedvencem.
Három évvel később tértem vissza ismét. Semmi nem változott: A szervezés jó, a pálya nem tetszik. Vagyis mégis volt két változás:
1. Végre nem vánszorogtam, hanem versenyeztem.
2. Az U9-es mini távon is volt érdekeltségem.

 Tavaly, a helyszínen vettük észre, hogy van családi kategória is. Nyomban el is határoztuk, hogy jövőre azt választjuk, mert jó móka és legalább nekem sem kell két egymást követő napon lenyomnom két hosszútávot.
Végül úgy alakult, hogy nem tudtunk hárman indulni, de ketten beálltunk a boxba, ami már fél órával a rajt előtt sem volt üres. Örök dilemma, hogy a jó rajtpozícióért mennyi napon való álldogálást érdemes áldozni. A rajt után azonnal beigazolódott az, hogy minél kevésbé profi mezőnyben mész, annál inkább érdemes előre állni. Ugyanis alig pár métert haladtunk, ketten már össze is akadtak előttünk. Engem megmentett a rutin, kikerültem őket, de egy 8 éves gyerektől csak a kis borulás és a gyors újraindulás várható el. Így is történt, kb. 20-an mehettek el mellettünk, mire újra felvettük a ritmust.

 Az első km végére egy gyönyörű nőnek álcázott kémet küldtem. Küldetése az volt, hogy számolja meg, hányan vannak előttünk családi kategóriában.
- Nyolc! - hangzott a kanyarban az információ.
Csak sajnos azt nem tudtuk, hogy milyen a korcsoportok közötti eloszlás, mert ebben a mezőnyben egyszerűbb felnőtteket figyelni és az ő rajtszámukat leolvasni. (Nem mintha meg lehetne állapítani egy szemüveges, bukósisakos gyerekről, hogy pontosan mennyi idős.) Úgy számoltam, hogy ha az U11 és az U13 dobogósai előtunk vannak, akkor ketten mehettek már el a mi (U9) korcsoportunkból.

 Mi tudok ezekkel az információkkal kezdeni? Igazából semmit. Ha előztünk valakit, akkor néztem a rajtszámát, ha valaki minket ért utol, akkor is. Igen, az lett az elsődleges cél, hogy ne előzzön be senki sem a közvetlen ellenfeleink közül és az volt a másodlagos, hogy előrébb jussunk. De mit tehettem ennek érdekében? Semmit. Kicsit pontosabban szinte semmit sem. És az a semmi cseppet sem kevés! Sőt, sokkal több, mintha nagyon sok dolgot tettem volna.

Lássuk, mik ezek a semmik!
1. Ismertem a pályát, ezért előre tudtam mondani néhány fontosabb helyen, hogy mi következik.
2. Ahol tolni kellett ott besegítettem, mert így azonnal lett két szabad keze a gyereknek és már tudott is biztonságosan inni a verseny közben.

Mit nem tettem:
1. Nem mondtam el minden méteren, hogy hová váltson.
2. Nem mondtam el, ha valamit rosszul csinál.

Akik a közelünkben voltak, hasonlóan gondolkodtak. Voltam mostanában néhány gyerek judo versenyen és óriási a különbség. Ott nagyon sok szülő úgy gondolja, hogy folyamatosan instruálni kell a gyereket. A szülő hangja kiszakítja a gyereket abból a mini univerzumból, amiben éppen van. Fel sem fogja, hogy mit mondott a szülő - aki nem is az edző! - és már veszített is. A kedves szülő pedig nem érti a csemete vereségét, hiszen ő megmondta a tutit. A gyerek bőg, mert kikapott, tehát béna és még hülye is, hiszen megmondták neki a biztosan győzelemre vezető receptet, de így sem tudott nyerni.
Ha én egy lejtő elkezdem mondani, hogy mit kellene másként csinálnia, akkor csak annyit érek el vele, hogy megoszlik a koncentrációja és zakózik egy jó nagyot.

Minden egyes “rossz” szituációban azon gondolkodtam, hogy mit mondtam rosszul vagy mit kellene másként csinálnom, hogy a következő versenyen jól csinálja a gyerek. Nehéz feladat ez, mert alapvetően elemző és konfliktust nem kerülő típus vagyok. De bringázásnál az elemzés egyik legfontosabb eszköze a pulzusmérő. Mindig nálam van családi tekeréseknél. Pontosan tudom, hogy kit milyen terhelésen tudok leszakítani. Ma viszont végig azt láttam, hogy 20-30%-kal a megszokott leszakítási érték fölött tekert gyerkőc. Egyértelmű, hogy kihozta magából a maximumot és ilyen terhelésen a lehető legkevesebb (felesleges) információval kell terhelni.

A célban a kémem a 4-5. helyere számolt minket, ami láthatóan egy kicsit csalódást jelentett a dobogóra vágyó U9-esnek. De ők még mindig nem tudták, hogy a családi kategóriában is vannak korcsoportok! Végül kaptunk a nyakunkba egy szép nehezéket. Kicsit furcsa érzés volt, hogy általában 80-100 km-es versenyek hajtom ki magam általában díjazás nélkül, most pedig 6 km-es kis túrázásra érmet kapok. De úgy gondolom, hogy most nem versenyzőként, hanem edzőként kaptam az érmet. És naná, hogy megérdemlem! A felét…

Igazságosabb lenne, ha jövőre nem kémet küldenék a pályára, hanem hárman osztoznánk a sikerben… vagy a kudarcban.

img_20170610_225650.jpg


komment

Címkék: verseny bringa bicikli maraton mtb pulzus crosskovácsi crk crk 17


A bejegyzés trackback címe:

https://pedalfordulat.blog.hu/api/trackback/id/tr7312584701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása