Pedálfordulat

Szerencsére a bringázást kifejezetten javasolják térműtétek után, ezért a görgő napi használatban volt. Pedig nem szeretem és 10 perc után már leszállnék róla, hacsak nem tudok közben nézni valamit. Be kellett volna szereznem egy tablet/telefon tartót a bringához még a műtét előtt. De megoldottam!

Szeretem az igényes technológiai megoldásokat!

Pontosan egy hónappal a műtét után pedig az évszakhoz képes olyan szép idő volt, hogy megnéztem tavasz van-e. Azaz szombat délután felültem a bringára és eltekertem a ProBike-ig. Persze zárva volt, hiszen február elején még tél van és 10° C még nem csal ki tömegeket tekerni. De nekem bőven elég is volt a több hónapos kényszerpihenő után ez a 10 km. Persze ilyenkor még csak a szobabiciklizés ajánlott, hiszen a hirtelen mozdulatok ebben a szakaszban még nem igazán mennek. A kigyorsłtásnál sem tudtam még kiállni és műtött lábammal is csak alsó állásban tudtam rálépni a pedálra. De élveztem a szabadság érzését és száguldást! Aztán ránéztem az órámra: 17 km/h-val mentem. Amikor megtekertem, akkor a mentszél alapján már tényleg tempósan haladtam: 20 km/h. De nem csak a műtött térdem miatt volt kockázatos ez a tekerés.

A tekeréshez persze nem volt elég, hogy a térdrögzítő fel lett oldva teljesen, azaz hajlíthattam a térdemet. Meg kellett várnom, hogy megszabaduljak tőle. Elvben hajlik benne a térdem, a gyakolatban pedig mindig lecsúszik néhány lépés után, így már akadályozza a mozgást. Ha a nadrág alá vettem, akkor nehezebben csúszott le, de nem is volt könnyű visszahelyezni, a nadrágon kívül pedig nagyon könnyen elmozdult.

Néhány tábla új értelmet nyert

Két hét gyógytorna után már hajlott annyira a térdem, hogy le tudtam ülni a számítógéphez. Elkezdtem foglalkozni a félbehagyott dolgaimmal és beszéltem az új munkahelyemmel is, hogy minden jól, alakul, február elsején tudok is kezdeni! Aztán aznap este elszállt a látásom.

Vagyis nem tudtam közelre fókuszálni. Gondoltam elsőre. Pár nap pihenő után semmi sem változott, ezért elmentem szemészetre és az - akuális munkahelyem szerinti - utolsó munkanapjaimon (otthon) szinte tényleg teljesen vakon gépeltem 30-40 oldalnyi doksit. SZTK után Honvéd/MÁV kórház következett, ahol műszerrel is kimérték a problémámat, s igazolták az első diagnózist. Itt a nagyon állami (Lehet államibb egy Honvéd+MÁV kórháznál?) kórházban a recepción megsértődnek a kérdésektől. A betegfelvételen pedig szintén nem halmoznak el túl sok információval. Szerencsére a beutalón már szerepelt, hogy 7. emeletre kell mennem, ezért a földszinten lévő szemészetnél nem is próbálkoztam. Persze lehet, hogy itt a földszinten csak ki volt írva, de már régen nem szemészet van ott. Hét emelet megmászására még nem vállalkoztam, de leginkább az tartott vissza, hogy téves lépcsőház esetén le is kell onnan jönnöm. Mire sikerült találni egy liftet, gyanút fogtam, mert csak 5-ig vitt volna. Ki kellett volna lesnem, hogy melyik irányból jönnek a falat tapogatva. De erre éppen nem voltam alkalmas. Persze volt segítségem, akinek annyit segítette k, mint a kalandjátékokban az NPC-k: Tehát kell még más info is a továbbjutáshoz vagy végig kell próbálni az összes lehetőséget. Így sikerült egy gyógyszertárnak és egy ajándékboltnak tűnő egység között behatolni a megfelelő liftig. Az időpontra érkezés túl sokat itt nem ér, mert kb. 50 másik embernek is 9:00-át adtak meg.

Sok várakozás, gyors műszeres vizsgálat, újabb hosszú várakozás, majd a doktornővel való beszélgetés után megkapom az újabb papír-csomagomat. Amit persze alá kell írnom.

- Azt hiszem, ezt most nem fogom elolvasni.
- Nem gond, ez az ön példánya, elolvashatja később.
- Van abban valami abszurd, hogy alá kell írnom egy papírt, ami arról szól, hogy nem látok, nem tudok olvasni.

Már megint csak én voltam ilyen vicces kedvemben.

Az orvosokra és a segítőikre nincs egy rossz szavam sem, de a rendszer működése össze sem hasonlítható egy jó magánkórházzal. De a lényeg, hogy a két diagnózis megegyezett, a gyógymódban is egyetértés volt, és nincs is komoly bajom. Akár még magától is rendben jöhet látásom, de biztosabb, ha rendszeres csepegtetek. Így néhány hónap alatt újra egészen jól fogok látni. De a legfontosabb, hogy nyugodjak meg, mert a stressz miatt történt minden. Hiába mondtam, hogy én eddig teljesen nyugodt voltam, de éppen felmondott grafikus-programozóként, alig látva, kezdek kissé ideges lenni.

Megnyugodtam. Nem tudok semmit sem tenni. Ha nincs munkahelyem, akkor van időm gyógytornára és ha jobban lesz a látásom, akkor lesz időm a saját és egyéb dolgaimmal foglalkozni. Ha tudom, hogy egy probléma nem lézetik, vagy nincs rá megoldás(om), akkor azt azonnal el tudom engedni. Így viszont tényleg valós és megoldható problémákra tudok fókuszálni. Tehát van cél, van remény, minden rendben!

Aztán hirtelen összevesztem egy régi barátommal, a mérleggel. Éreztem, hogy az elmúlt 3 hónap alig mozgása mellett versenyzői étvágyam van, s számítottam is erre, de a +15 kg jóval több volt, mint amire gondoltam. Szerencsére a 6 hetes kontrollon minden rendben volt, ezért rákérdeztem, hogy mennyire mehet a bringázás.

- Ami belefér!

Persze a doki nem arra gondolt, hogy 3-4 nap után már "normális" távokat megyek, de a térdem sem kívánta ezt. Kiegyeztem magammal a 20-40 km-es távokban a következő két hétre, ami később 20-50, végül 70 km lesz március végére.

Fokozatosság, ahogy én képzeltem

Két héten át csak a térdem állapota javult, a szememé nem. Aztán nagyon-nagyon lassan elkezdtem látni a monitort (érdekes módon a telefont korábban tudtam elolvasni (néha)), majd egyre kisebb nagyítással is láttam. Ami igen hasznos, mert amikor elkezdtem újra programozni, a hosszabb soroknak csak a harmadát láttam, s kisebb blokkokat sem láttam át. Nagyon lassan javult a látásom, érzésre naponta 1%-ot, de ez is oda-vissza hullámozva.

Egy hónap tekerés és vakoskodás után eljutottam oda, hogy síkon már tudok normális tempóban haladni és egyszerűbb terepen fel tudok tekerni a legtöbb helyre, de csak lassan. Egy hónap után a szememben lévő probléma mérete a felére csökkent, s tényleg jobban is látok, de még van hova javulni. Elkezdtem fogyni is, ami sajnos mindig sokkal lassabban megy, mint a hízás.

A fenti grafikonon a sárga fáradtságot, a lila az edzettséget, harmadik pedig a formát jelöli. Tehát három hónap alatt sikerült annyira kipihennem magam, hogy nulláról kell az állóképességemet felépítenem. Tehát csak annyi a teendőm, hogy a gyógytorna mellett elkezdek kicsit komolyabban tekerni is.